周潤發

周潤發

Chow Yun-fat egy kínai származású filmszínész és forgatókönyvíró. Chow 1955. május 18-án látta meg a napvilágot Lamma szigetén, Hongkongban. Édesanyja piaci árusként dolgozott, édesapja pedig egy tankhajó fedélzetén volt rakodómunkás. Szegény családból származik, emiatt iskoláztatása sem úgy sikerült, ahogy szülei szerették volna. Tanulmányait 17 évesen félbehagyta, hogy szüleit anyagilag támogathassa. Több területen is kipróbálta magát, majd egy újsághíredetés révén kötött ki a színészet mellett. Az első film, melyben egy kisebb szerep erejéig feltűnik, az 1976-ban bemutatott "Tou Tai Ren" című alkotás volt. A főszerepe eleinte elkerülték, de a későbbiekben számos filmben az élvonalban volt látható. Rendezőként is kipróbálta magát. Az évek alatt több mint 20 jelölést és több, ebből 10 díjat el is nyert. A nevéhez több mint 60 film kötődik. A színész boldog házasságban él Jasmine Tannel. Olyan filmekben játszott mint a Karib Tenger kalózai: a világ végén, Lángoló Börtön, Az utlsó mágnás vagy mint a Majomkirály.
Ismert : Acting
Születésnap : 1955-05-18
Születési hely : Hong Kong, China
Más néven : 주윤발, 发哥, 小马哥, Fat Tsai, Châu Nhuận Phát, Yun-fat Chow, چو یون فا, Donald Chow, Aman Chow, Chow Yun-Fatt, Chow Yuen-Fat, Zhou Runfa

Filmek listája 周潤發

HD

Deadpool & Rozsomák

2024 Movie
HD

Gru 4

2024 Movie
HD

Szádra ne vedd

2024 Movie
HD

A holló

2024 Movie
HD

Agymanók 2.

2024 Movie
HD

Kill 'em All 2

2024 Movie
HD

The Substance

2024 Movie
HD

Vészjelzés

2024 Movie
HD

Két magányos farkas

2024 Movie
HD

Harcban a rendszerrel

2024 Movie
HD

Borderlands

2024 Movie
pak kuwu pak kuwu pak kuwu pak kuwu pak kuwu pak kuwu pak kuwu pak kuwu pak kuwu pak kuwu pak kuwu pak kuwu